A Nagyrozvágyi Általános Iskola tanévnyitó ünnepélye 2020. szeptember 1-én (kedd) 8 órától kerül megrendezésre.
Az iskolabusz a megszokott időben és rendben érkezik a bejáró gyerekekért. A buszon a járványügyi helyzetre való tekintettel szülő nem tartózkodhat, a gyerekek pedig csak szájmaszkban utazhatnak!
Az ünnepségen ünneplő ruha nem kötelező, mivel egész napos tanítás lesz már az első nap is.
Tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.
Jelen tájékoztató levelünk a 2020/2021. tanévre történő általános iskolai beiratkozással kapcsolatos fontos szülői feladatokat tartalmazza. Kérjük, figyelmesen olvassa el!
A projekt 2017. november 1-vel indult és 2019. október 31-ig tartott. A projekt elején megalakult a projektet végrehajtó menedzsment és a szakmai szervezet, majd megtörtént a gyerekek toborzása, a szülők tájékoztatása. A testvériskolával felvettük a kapcsolatot és elindult a közös tervezés a közös programelemekről.
A projektben 3 témakört dolgoztunk fel változatos formákban: